Hangolódjunk házibulira

“Valami nem jó. Egészében hibádzik. Kifésüli a hajából a zselét, aztán összekócolja. Jó ötlet, tovább borzolja, egészen cure-os. Mit csináljon? Betesz egy Cure kazettát, új lemez, még nem is volt idő megszeretni, Kiss me, Kiss me, Kiss me. Nem jó, idegesíti. Inkább a jól bevált Speak & Spell. Az igazi depesesek ezzel hangolnak a fontos bulikra. A Nodiscóba mégis beleteker. Ez most komoly, koncentrálnia kell, ahhoz a Photographic illik. Kutatni kezd a ruhásszekrényben. Lájtszon, szviccs on jór ájsz árfár évéj. Semmi használható. Nincs semmi normális. Dühében lemegy, a szülei gardróbjában keres tovább. Fent nyűszít a magnó. Dö mepp riprezentsz jú and dö tép ízjór vójsz. Talál egy vágott nyakú, csíkos pólót, ha nem lenne v-nyaka, elmenne matrózegyenruhának. Vicces. Nagyon is. Feszül rajta. Folóv allalong jú tíljú rékognájsz tucsojsz. Valamiért sok. Vagy kevés. Nem lehet eldönteni. Nézegeti magát a tükörben, sokkal eredetibb, mint a kockás ing, de túl kockázatos. Ekkor látja meg a zakót. Bársony és kopott, egészen kopott. Annyira örül, hogy nevetnie kell, hogy nem vette észre eddig? Felveszi a zakót, vállban szűk. Ilyen nyeszlett volt az apja? Hihetetlen. Ha nem heveskedik, és egy vagány fiú miért heveskedne, talán jó lesz. Dö jörsz ájszpend dzsászt dinking ofemoment víbót nyú. Nem szabad nagyon megemelni a karját.
Nézi magát a tükörben, nem hisz a szemének. Ez a vagányság az a vagányság. Megvan! Ezt kereste eddig. Ezt akarta.”

Grecsó Krisztián: Megyek utánad

… avagy így készültünk mi a ’90-es években egy házibulira… vagy nem, de valami hasonló stílusban.

Az Észidíszis dac

A képhez Picasso (Old guitarist) és Van Gogh (Starry night) festménye adta az inspirációt. Forrás.

“Mikor végre kilép, Daru hangosan nevet. Hallja a belső Daru a külső Daru hangját, és egészen megrémül. Félelmetes. Megmélyült közben. Előveszi az ágynemű tartóból a gitárt. Megfeszíti a két húrt, melyekről annyit tud, hogy akkor vannak jól behangolva, ha a Megrakják a tüzet… kezdetű magyar népdal nyitó hangközére húzza őket. A vetetlen ágyakból húgy-, és spermaszag árad. A koszosra fogdosott tapétákon ostoba mesefigurás poszterek. Az egyetlen asztal zsúfolásig pakolva másolt és műsoros kazettákkal. A kibelezett Junoszty tévét valaki befordította a fal felé. A téren zöldellnek a platánok. Csapottan bevilágít a katolikus temető felé lemenő, áprilisi nap. Jó lenni, ott lenni. Jó élni. Jelölt, megfestett idő. Daru már a megtörténés pillanatában tudja, boldog. Nem utólag emlékezi szépre, távolira, reménytelire. Körbenéz, ihletre vár, olyan feszítő önkifejezési vágy tombol benne, annyira be akarja lakni ezt az életet, az ő életét, hogy nem hiszi el, valamiről ne jutna eszébe valami. Egy sor. Nyomkodni kezdi a húrokat, fogásokat keres. A fél hang ide-oda játékot egyre vadabbra húzza, mormog hozzá. Jön belőle hang. Ez megint ő. Ez megint az ő hangja. Szöveget akar. Értelmetlen hangokat mormog. Nagyon jólesik. Saját szavak, saját nyelv, olyan titkos, hogy ő sem érti. De valami. Szótagjaiban formálódik, mint valami gyomorból előtörő mantra. Magánhangzók fordulnak át egymásba, csúsznak el, a zene feszesebb és pattogósabb, két fogásban is emelgeti az ujjait. Már négyféle páros hang szólal meg. A körmével penget tovább, rockosabb a hangzás, a vén rézhúrok nekicsapódnak a kibelezett doboznak. Észidíszis dacot vél kihallani a zenéből. Ezen nevetnie kell. Megint hangosan nevet.”

Grecsó Krisztián: Megyek utánad

… avagy hogyan ad hangot a zene és egy lepukkant kéthúrú gitár egy némaságot magára vett fiúnak.

Már megint a szerelem

“Nem a Petra hibája. De Daru unja, hogy az övé. Gyűlöli a temérdek vállalást, az örökös bűnbakságot, szóval elvállalja, de fel is menti magát, nem érzi, hogy másképp is lehetett volna, ha figyel, ha mozdul, ha követi Petrát. Ő már nem hisz a saját szerelmükben elkártyázza, kimossa, ott felejti a sarkon. Petra veszi vissza, szárogatja, hozza meg a portáról, és álmodik egy lehetséges boldog jövőt, ami akkor még nagyon is lehetne, csak szerelem és hit kellene hozzá. Ezek már Daruban nincsenek. Elkerülték egymást. Amíg Daru kullogott Petra után, a lány nem engedett. Mire észrevette, késő. Görcsök vannak és sértettség. És nincs az az isten, aki megmagyarázná neki, hogy ő sem felelt meg. Hogy ez a lecke az ő leckéje is volt, és a vizsgán ő iselbukott. Csak Petrát vádolja. Valakinek mindig el kell számolnia, valahová mindig kihozzák a cechet, és ő azt hiszi, hogy a szabad lelke és a megalázottsága hitelt ad neki. Pedig csak védelmet, maga elől. A fölismerések, belátások még messze vannak, szögesdróttal elzárt mezők.”

Grecsó Krisztián: Megyek utánad