Mini-könyvklub

Rá kellett jönnöm, hogy nagyon nem olvasok romantikus regényeket, pedig azok között is vannak jók, és egy nehéz nap után tökéletesek a kikapcsolódáshoz, csak sajnos én nem ismerem őket. Valahogy jó pár éve már kiesnek a látóteremből, pedig valahol legbelül, a lelkem mélyén helye van ezeknek is.

Éppen ezért kapva kaptam azon az alkalmon, amikor a Könyvsarok blog “háziasszonya”, Vegazus, Mini-könyvklubot hirdetett, most elsőként a romantikus könyveknek, májustól-augusztusig övék a főszerep, aztán remélem folytatjuk még majd, más műfajokkal is.

minikonyvklub

Első körben szavaztunk a könyvekről, hogy miket olvassunk közösen. Be kell vallanom nem nagyon tudtam mire szavazzak, mert a tízből csak azt a kettőt “ismertem”, amelyekből film is készült, és ezek be is kerültek az olvasmányok közzé, úgyhogy pont jól jön, hogy kielégíthetem a kíváncsiságomat.:) Amiket pedig megszavaztunk: Joanne Harris: Csokoládé (május), Cecelia Ahern: Ahol a szivárvány véget ér (június), Rainbow Rowell: Eleanor és Park (július), és egy szabadon választott augusztusban, amihez már látom, hogy segítséget kell kérnem, mert egyenlőre tippem sincs. Ha tudtok nekem ajánlani valami jó kis könyvet, ne fogjátok vissza magatokat, minden ajánlat jól jön.:)

Ezek a feltételek:

“1. legalább részben romantikus legyen (tehát pl. romantikus krimi jöhet, de sima krimi nem)
2. ne legyen egy sorozat része, kivéve, ha ez az első kötet a sorozatban, vagy ha a sorozat egyes részei nem épülnek szorosan egymásra (így biztos nem lesz spoiler)
3. legalább 200 oldalas legyen.
A cél ebben a hónapban az, hogy olyan műfajú/stílusú könyvet ajánljunk egymásnak, amit szeretünk.”

A könyvklub szabályai még, hogy minden hónapban mind a 14 csatlakozott blogger elolvassa az adott művet, ír róla értékelést, majd jól kibeszéljük azt.

Nagyon jó kis kezdeményezés ez!