Részt veszek egy 47 napos böjti bibliaolvasó kihíváson, amely Hamvazószerdától Húsvétvasárnapig tart. Minden napra van néhány fejezet, esetenként hozzá háttérinfós, magyarázós videó, ha valami nem tiszta, és lehet csoporthoz is csatlakozni, kibeszélni…
Nem vagyok hívő, arról a Református Egyház nagyon korán “lebeszélt”… Olyan családból származom, ahol az anya református, az apa katolikus volt, én pedig azért lettem református, mert a házunkkal szemben lévő “kakasos” templom református volt. Nem jártunk templomba, max csak Berettyóújfaluban a nagyszüleimnél karácsonykor az éjféli misére a katolikus templomba. Viszont nyitottak, befogadók és széles látókörűek voltunk, volt hitünk, hitrendszerünk, csak saját magunk alakítottuk ki. Volt otthon Bibliánk, Károli-féle a felnőtteknek, és Képes Biblia nekem. A Képest meséskönyvként olvastam, a Károli-félét a nyelvezete miatt alig értettem. Így aztán, amikor az általános iskola utolsó évében az egyik osztálytársam hittanra kezdett járni, hogy konfirmáljon, szóltam otthon, hogy mennék. Csodálkoztak a szülők, de engedtek, sőt támogattak is benne. Nekem meg a Bibliák olvasása után rengeteg kérdésem volt: honnan jövünk, hova megyünk, mi az élet értelme (jah kérem, akkor még nem tudtam, hogy minden idők legnagyszerűbb válasza az életet, a világmindenséget és a mindent érintő kérdésekben, az a 42). Gondoltam a hittanon majd kapok válaszokat. Válaszokat nem kaptam, csak korlátokat. “Fiam, ne kérdezz annyit! Ez a kérdés, és erre ez a válasz mindig. Nincs de, és nincs miért. Tessék bemagolni! Nem baj, ha nem érted!” Nos, ez nem én vagyok. Lekonfirmálni, lekonfirmáltam. Egyetlen egy jó dolog volt benne, hogy kaptam egy református Bibliát is, aminek a nyelvezete érthetőbb volt, mint a Károlié. Azt is elolvastam. Három Biblia és a hittan órák után, még mindig nem voltak válaszaim, úgyhogy a Református Egyház hozzáállásának következtében elkezdtem olvasni a szent könyveket (Korán, Mahabharáta, Tao-te King, Bhagavad Gita, Védák és Szútrák), melyekből magamévá tettem a (szerintem) fontos gondolatokat, tanításokat (melyek egyébként hasonlók a különböző írásokban), és felépítettem a saját (alapjaiban szeretetre, elfogadásra épülő) hitem, hitrendszerem. Mai napig csodálattal állok a templomokban, szent helyeken, átérzem szakralitásukat a saját hitrendszeremen keresztül.
Ezt a kihívást most azért kezdtem el, mert 47 nap alatt a Biblia 180 legfontosabb fejezetét tűzi olvasásra a szervező – egyébként református gyülekezet -, én pedig nagyon kíváncsi vagyok arra, hogy (szerintük) mik ezek. Most olyan időket élünk, hogy fontos a szentkönyvek bölcsessége. És nem árt felfrissítenem sem az olvasmányaimat, mert az eltelt években sok minden rakódott rá, és talán én is bölcsebb lettem egy kicsit a mondanivalójához, az értelmezéséhez.
Rakenroll Fóka 