Állok ma az ablak előtt, nézem a feljövő viharfelhőket. Kék és szürke az ég, a fakó fehér felhők szélén megcsillan időnként egy-egy napsugár, de az égbolt szürkébe hajlik. Eső lesz. Figyelem a felhők mozgását. Ezt a csendes szemlélődést töri meg a telefon csengése. Ismeretlen szám. Gondolkozom felvegyem-e. Győz a kíváncsiság.
Egy régi ismerős az. Húsz éve együtt rádióztunk, ő jazz műsort vezetett, én meg bluest. Egy kicsit miatta is értem jobban a jazzt. Zenész. Kiváló. Tisztelem. Ezer éve nem beszéltünk. Már az első szavával bele a közepébe. “Van egy duo lemez megrendelésem Franciaországból. Jazz.” Nem is értem. Milyen lemezt rendelt? “Mit szólsz hozzá?” És mondja tovább, eleinte nem is tudom követni. Majd jön a kérdés. “Hány kiló vagy?” Ezen már meg sem lepődöm, rávágom. Nincs mit szégyellni ezen, aki ismer, tudja, hogy vannak plusz kilóim, tök mindegy, hogy számszerűsítve vannak-e vagy sem. “Az jó, akkor van basszus.” Nos, nem pont erre a válaszra számítottam. Aztán lassan kezd derengeni. Énekelni fogok.
Rakenroll Fóka 