Ifjúságügy

Nem akartam én erről írni, de Péter írása után úgy éreztem, hogy van, amit el kell mondani… hogy fontos volt nekem az, amit, és ahogy csinált… Péter ezt írta: “Az Ifjúság Mosolya a Szabadság mosolya.” – és én csak bólogatni tudok…

Majd azt: “Kátai Gábor generációjának nagyon fontos képviselője a magyar “ifjúságügy” szövegkörnyezetében. Szövegeivel maga is hozzájárul ahhoz, hogy elhihessük, van ifjúságpolitika és van ifjúsági munka és, hogy az fontos.” És én elhittem neki. És ez fontos dolog. A mai napig az életem fontos része az ifjúsági munka. Fontos, fontos, fontos… Fontos a magam módján elbúcsúznom…

Mindig szomorú, ha egy olyan ember megy el, akit az ember tisztel és felnéz rá. Olyan, aki a közzé a három ember közzé tartozik, a “nagy öregek”, Wootsch Péter és Vincze Béla mellett, akik miatt hiszek az ifjúságügyben… Általuk fertőződtem meg, az ő örökségük él bennem. Mobilitás, ÉaRiszi, ISM… Múltidéző szavak. Valamikor 13-14 éve találkoztunk először ezek égisze alatt az “ifjúságügy” kapcsán. Aztán, hogy levetettem az intézményi béklyót és hivatalosan is “civil” lettem, egyre ritkábban. Az “intézményes ügy” is haldokolni kezdett. Legutóbb talán néhány éve találkoztunk, amikor a Roncs Bárban volt egy konferenciaszerűség, hol a fiatalok vállalkozásairól, start up-okról, romkocsmákról volt szó, és ennek kapcsán jött a Szimplát és a működését bemutatni, így is lehet. Akkor beszéltünk utoljára. Nem, nem voltunk barátok, csak munkakapcsolatunk volt, de ő olyan ember volt, akitől kell és érdemes tanulni, és aki jó és követendő példákat tett elém…

Én nem tudok olyan szépen megírt szívszavakkal búcsúzni tőle, mint ahogy Péter tette, így inkább én a zene nyelvén búcsúzom…

“Tudod, mi a jó a táncban? Hogy eljuthatsz vele bárhová. Eltáncolhatsz az életből, de bármikor vissza is táncolhatod magad az életbe.”